Barion Pixel

Személyiségzavarok fogságában: a borderline és a nárcisztikus SZEGED

Jegyértékesítés lezárva.
A téma aktualitását és jelentőségét tükrözi, hogy felnőtt lakosságunk nagyjából 10 százalékánál, a pszichiátriai betegek pedig körül-belül 40 százalékánál van jelen valamilyen fokú és jellegű személyiségzavar.

Mi vezet a borderline és a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához? Mi utalhat arra, hogy valaki ezeknek a személyiségzavaroknak valamelyikében szenved? Milyen a párkapcsolat vagy egyéb kapcsolat egy személyiségzavarral élővel? A környezetük miként tudja gyógyulásukat segíteni? És miképpen lehet szakember bevonásával a tüneteket kezelni?

A Jog és Pszichológia programján többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk majd választ Szél Erzsébet klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének oktatójától. Az előadás második részében lesz lehetőség kérdések feltevésére is.

Kapunyitás: 18.00-kor
Kezdés: 18.30-kor

Mindenkit várunk szeretettel!
Jog és Pszichológia csapata

//Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét arra, hogy a megvásárolt jegyek nem válthatók vissza, valamint másik időpontra, előadásra sem cserélhetők el.//
Időpont
péntek

2023. november 24.

18:00 20:00 Europe/Budapest
Helyszín

Katház - Kulturális és Képzési Központ

Szeged
Dugonics tér 12.
Magyarország
--Katház - Kulturális és Képzési Központ--
Mutasd térképen
Szervező

Jog és Pszichológia

--Jog és Pszichológia--

Oszd meg