Barion Pixel
Könyvajánló - Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal című könyvéhez
2016. november, 9. írta
Kulcsár Márta
Odoo • Image and Text

Kristin Neff saját és munkatársai kutatási eredményeire alapozva „üzen hadat” a magas önbecsülést és annak hajszolását mindennek fölé helyező irányzatoknak, és megfogalmazza annak a lehetőségét, hogy önmagunk felé is azzal a kedvességgel, megértéssel és együttérzéssel forduljunk, ahogy azt a legjobb barátainkkal tesszük rendszeresen.

Az „önegyüttérzés” kifejezés a magyar anyanyelvűek számára elsőre kissé furcsán hangozhat, hiszen az „együttérzés” fogalma már magában foglalja a másik jelenlétét is („együtt érezni valakivel”).  A mögöttes tartalom azonban, azok a pszichés és érzelmi folyamatok, amelyeket az „együttérzés” kifejezés takar, nagyon jól visszaadják az angolban eredetileg „Self-Compassion”-ként elnevezett jelenséget (az angol „compassion” szó szerinti fordításban részvétet, szánakozást, könyörületet jelent).

A könyv 5 fő részből áll, melyek mindegyike egy-egy személyes történettel zárul a szerző életéből. Ezeken keresztül megismerhetjük a kutató pszichológus Kristin Neff saját útját és fejlődését az önítélkezéstől az önmaga iránt tanúsított kedvességig és együttérzésig, gyermekkorától, első házasságán át, jelenlegi férjével való megismerkedésükig, és autista gyermekük születéséig.

Emellett a fejezetek végén találunk a mindennapi életben is hasznosítható gyakorlatokat, melyek hozzásegíthetnek minket az önmagunkkal való együttérzés jótékony hatásainak felfedezéséhez, és a másokkal való versengésen alapuló önbecsülés hajszolása helyett egy sokkal mélyebb, bensőségesebb kapcsolat kialakításához saját magunkkal.

Ajánlom ezt a könyvet szakmabelieknek és a pszichológia iránt érdeklődő laikusoknak egyaránt, hiszen a benne foglaltak megszívlelése bárkit hozzásegíthet ahhoz, hogy az önmagával szembeni ítélkezés helyett képes legyen saját erősségeit és jó tulajdonságait méltányolni, a hibáit és gyengeségeit pedig megértő kedvességgel elfogadni.

A könyvklubhoz itt tudsz csatlakozni: https://www.facebook.com/groups/1929819653916705