Barion Pixel
5 nevelési hiba, melyek elmélyítik a testvérféltékenységet
2016. november, 26. írta
5 nevelési hiba, melyek elmélyítik a testvérféltékenységet
Bojti Andrea

A testvérek közötti rivalizálás a világ legtermészetesebb dolga. Az embergyerek természetéből fakadóan maximális szülői figyelemre vágyik, ezért amikor osztoznia kell rajta, az konfliktusok forrása. Éppen ezért a testvérféltékenység teljes megszüntetése nem lehet reális cél. A féltékenység viszont enyhíthető.

Felkészületlenül érkezik a kistestvér

Bármekkora korkülönbség is van a gyerekek között, mindig beszélni kell róla, hogy kistestvér érkezik a családba. Korábban egy anyuka a gyerekek közti féltékenykedések kapcsán megemlítette, hogy ők nem tartották fontosnak elmondani a nagyobb gyereknek a testvér érkezését, mert csak 15 hónap köztük a korkülönbség, úgysem érti. Látszólag ez így is történt, de valójában már a kezdetektől felmerültek a nehézségek. A nagyobb gyerek viselkedése, szokásai megváltoztak. Újra szopni szeretett volna, és éjszaka sokszor felkelt, csak hosszas küzdelmek árán lehetett visszaaltatni. A féltékenykedés nemcsak a testvér elleni kifejezett agresszióban nyilvánulhat meg. A gyerekek a változásokra általában viselkedéses formában reagálnak. A testvér felé érzett ellenérzésüket kivetítik a külvilágra. Az addig szófogadó kisfiú veszekedni kezd a játszótéri kispajtással, a 4 éves kislány újra elkezd éjszaka bepisilni, a kamasz ront a jegyein.

Azt gondolni, hogy mindent ugyanúgy meg tudunk tenni mint az első gyereknél

Könnyít a szülő helyzetén, ha már a baba megszületése előtt elkezdik felkészíteni a nagyobb gyermeket a kicsi érkezésére. Ha ez közösségbe szoktatással jár, akkor azt is érdemes minél hamarabb elkezdeni, vagy jóval a szülés utánra időzíteni. Nem szerencsés ha egybe esik a szülés és az óvodakezdés. Az előkészületeknek az is része, ha a család tervezi a babát, és erről is szó esik már. Nyilván ez egy idősebb testvér esetében életszerűbb, de valamilyen szinten be lehet avatni a nagyobb gyereket abba, hogy testvért terveznek.


Sok szülő beleesik abba a hibába, hogy miden áron szeretné ugyanazokat a lehetőségeket biztosítani a kicsinek, amit annak idején a nagy kapott. Be kell azonban látni, hogy ez fizikai képtelenség. Pl. Abban a családban, ahol már van egy gyerek, nem lesz síri csönd, ha alszik a pici. Azért sem tudjuk az összes figyelmünket megadni neki, mert a nagyobbnak is szüksége van ránk.

El kell engedni tehát azt a gondolatot, hogy minden ugyanolyan lesz majd mint a nagynál. Főleg igaz ez akkor, ha nagy a korkülönbség a gyerekek között. Sokan azért vállalnak nagy korkülönbséggel gyereket, hogy a picinek is minden figyelmet ugyanúgy meg tudjanak adni. Ugyanakkor ez még így sem lehetséges, mert egy kamaszkorú testvér is igényli a szülői figyelmet, és a nagy korkülönbség ellenére is számolni kell a testvérféltékenységgel.

Mindig mindent együtt csinálni a gyerekkel

Közkedvelt gondolat, hogy a testvérek közti egyenlőség érdekében minden programot együtt szerveznek a gyerekekkel. Senki semmiből nem maradhat ki. Ez az elv alapvetően egy jó elgondolás. Valóban törekedni kell rá, hogy a családi egység meglegyen, és egyik gyerek se érezze magát kirekesztve. Ugyanakkor alapvető igénye a gyerekeknek, hogy személyes időt is eltölthessenek a szüleikkel. Amikor csak kettesben/hármasban vannak anyával és apával, amikor azt csinálnak, amit ő szeretne és nem kell osztozni a testvérével a szülők figyelmén. Egészen kicsi kortól lehet egy egyezséget kötni a gyerekekkel, hogy bizonyos időközönként mindenkinek jár egy kis különprogram anyával és apával. Elég az, ha csak együtt kiszaladnak egy tejért a boltba. Fontos azonban kimondani, hogy ez most egy különprogram. Egyik kedvenc példám erre annak a 12 éves lánynak az esete, aki nagyon kamasz módjára lázadt már a szülei ellen a testvérével való rossz viszony miatt. Többek között szeretett volna már egyedül otthon maradni, amikor az anyukája nagybevásárolni ment. Ekkor találtuk ki azt, hogy átkeretezik a nagybevásárlást. Nem egy kötelező szenvedés lesz elmenni neki, hanem egy csajos program anyával. Már a következő alkalommal arról számolt be az édesanyja, hogy lenyugodtak a kedélyek a bevásárlás során, és tudtak egy jót beszégetni. Az ilyen különprogramok jól ki tudják a gyerek kapcsolatigényét elégíteni, és apránként oldhatják az egyéb konfliktusokat. Tudjuk, hogy a gyerekek sokszor azért balhéznak, hogy felhívják a szülők figyelmét magukra. Az állandó fegyelmezés mellett ez egy pozitív kommunikációs eszköz.

Igazságot tenni a vitákban

A gyerekeket meg kell tanítani a kofliktusok kezelésére. Természetesen minél kisebbek, annál inkább szükséges a szülői beavatkozás. Ezek azonban korlátozódjanak magára a cselekvésre. Pl. nem szabad bántani a másikat, nem szabad elvenni a játékot stb. Ezeket a dötéseinket pedig minden esetben indokoljuk. Nemcsak a testvére játékát, hanem a másik gyerekét sem szabad elvenni, ez egy alapszabály. Ne a gyereket minősítsük, és ne a kapcsolatukra fókuszáljunk, hanem a helyzetet kezeljük. Igazságot tenni a gyerekek között azért nem tudunk, mert soha nem tudhatjuk biztosan ki kezdte a konfliktust. Még akkor sem, ha egyértelműnek látszik, hogy a nagy elvette a kicsi játékát. Mi van akkor, ha ez egy tegnapi sérelem megtorlása? Akkor a nagy igazságtalannak fogja érezni a büntetést és nemcsak a testvérére, hanem a szülőre is haragudni fog.

Megvédeni a kicsit, mert ő a kicsi / Túl nagy felelősséget adni a nagynak, mert ő a nagy

Ezt a pontot nem gondolom, hogy hosszasan kéne magyarázni. Ha pusztán a testvérsorban betöltött szerep miatt várunk el bizonyos dolgokat a gyerektől, azzal olyan szerepben fixáljuk, mely később a személyisége részévé válik. Biztosan mindenki ismer a környezetében olyan embert, aki felnőtt létére is kicsi szerepben van, vagy pl. kamaszként felnőtt módjára viselkedik. De nem kell ilyen messzire menni. A kisebb testvér is kezdeményezheti a konfliktust és a nagyobb is érezheti azt, hogy védelemre szorul.

Záró gondolatként szeretném megjegyezni, hogy a gyerekek közti konfliktusok megoldása és a jó kapcsolat kialakítása minden családban egy örök kérdés. Még akkor is, ha nem beszélnek róla és látszólag imádják egymást a testvérek. A tesvérféltékenység valamilyen formában mindenhol megjelenik.


Következő olvasása
Szelfik és az oversharing