Mennyire fejleszthetőek a készségeink? Velünk született adottságokkal dolgozunk életünk végéig? A tehetség, vagy a kitartó munka vezet eredményre? - Gyakran felmerülő kérdések, amikre mindenkinek megvan a saját válasza. De mit árulnak el ezek a válaszok rólunk?

A growth és a fixed mindset

Két fő gondolkodásmód lehet jellemző ránk egy probléma megközelítésénél. Az egyik inkább az adottságot és a megváltoztathatatlanságot látja egy szituációban (a fixed mindset), a másik pedig a fejlődési lehetőséget keresi benne (growth mindset).

A growth szemlélettel rendelkezők szeretik a kihívásokat, hiszen számukra az új helyzetek lehetőséget kínálnak a növekedésre, a kudarcra pedig visszajelzésként tekintenek, és jól viselik, ha építő kritikát kapnak.

Ezzel szemben a fixed szemléletűek kerülik a nehéz helyzeteket, kevésbé hajlamosak erőfeszítéseket tenni, hiszen az ő fejükben a legtöbb megmérettetés már eldőlt, adottak a képességeik és a szituáció is, nem érzik úgy, hogy sokat tudnának a végkimenetelen alakítani. Félnek a kudarctól és a kritikától, hiszen ők ezt nem a fejlődésük részeként élik meg, inkább minősítésként, ami nem az erőfeszítéseiket értékeli, hanem őket magukat.

Honnan jön a szemléletünk?

A mindset alapját a világról és önmagunkról alkotott rejtett vélekedéseink adják, egy egyénen belül nagyon eltérő lehet, hogy mit gondol adottságnak és mit érez fejleszthetőnek. Előfordulhat, hogy valaki a munkájába hajlandó energiát befektetni, hiszen érzi, hogy így tud előrelépni, a párkapcsolatán viszont nem dolgozik, mert nem gondolja, hogy képes lenne alakítani rajta. Nem meglepő, hogy hosszú távon eredményesebbek vagyunk, ha megváltoztathatónak véljük a dolgokat (azaz growth mindset-el rendelkezünk). Vélekedéseink korai élményekből, visszajelzésekből, a minket körülvevő felnőttek közvetítette világképből származnak. Mint ilyenek, tudatosulás nélkül befolyásolják döntéseinket és a mögöttük lévő pszichologika nehezen feltárható.

Fókuszban a növekedés - A „még” szó varázsereje

Az elmélet megalkotója, Carol Dweck, minden alkalmat megragad arra, hogy elmondja, mennyire tetszik neki az a rendszer, amit egy chicagoi iskolában alkalmaznak. Ha a gyerekek nem teljesítenek egy tárgyat, akkor azt nem bukásként, elégtelenként vagy nem megfeleltként emlegetik. A gyerekek ilyenkor a „not yet” osztályzatot kapják, azaz „még nem”, még nem tartanak ott, még nem sikerült. Látszólag jelentéktelen apróság, mégis hatalmas attitűdbeli különbséget tükröz. Átkeretezi a kudarcot visszajelzéssé, nem bélyegez meg és ami még fontosabb, nem értelmezi tartós állapotként a bukást. Egy tanulási folyamatot feltételez, ahol most éppen nem sikerült a következő szintre lépni miközben megelőlegzi a bizalmat is, hogy a szintlépés be fog következni.

Lehetséges a szemléletváltás?

Igen, természetesen! De itt harap a farkába a kígyó, hiszen maga az elmélet mondja ki: akkor tudunk igazán fejlődni, ha hiszünk a fejlődés lehetőségében, ami pont a fixed mindsetnél okoz problémát.  Első lépésben tehát el kell hinnünk, hogy meg tudjuk változtatni a szemléletünket. Tudatosítsuk és korrigáljuk a fixált autómatikus gondolatainkat, érzéseinket. Próbáljunk meg fejlődési folyamatként tekinteni a kihívásokra, a kudarcokra pedig visszajelzésként, olyan visszajelzésként, ami az erőfeszítéseinkre vonatkozik és nem ránk - még ha ránk is vonatkozna se lenne probléma, hiszen mi magunk is erősen hajlamosak vagyunk a fejlődésre.