A családállításokban új dinamikák rajzolódtak ki a pszichoterápiákból már ismert megbetegítő tényezők mellett. Bár nincs két egyforma történet, mégis vannak olyan rejtett családi dinamikák, amelyek meglehetősen gyakran fordulnak elő az anorexia, a kóros soványság, és a bulimia, a túlevés és az azt követő hányás vagy hashajtás hátterében.

Fogyni, fogyni, elfogyni, eltűnni... 

Ez lenne az anorexiás útja, ha nem történne valamilyen külső beavatkozás. Merre vezet ez a folyamat? Elfelé, kifelé az életből, a létből a nemlétbe. Miért? Ha a beteg saját élettörténetében találjuk meg a választ, azaz pszichodinamikai oka van az anorexiának, akkor a pszichoterápia a megfelelő gyógymód. Ám ha nem reagál a terápiára, vagy egy átmeneti javulást súlyos visszaesés követ, akkor jó megnézni, hogy nem született-e a lelkében egy ilyen vagy hasonló tudattalan fogadalom, mint az

„Éhen halok én is…”

A fiatal anorexiás lány bár évek óta járt terápiába, a javulás elmaradt. Ebből arra következtettünk, hogy az anorexia kiváltó oka nem a saját élettörténetében van.  A családállításon kiderült, hogy az üldöztetések alatt az anyai dédapja első feleségét megölték, a két lánya pedig éhenhalt a haláltáborban. A dédapa évek múlva újra házasodott, ebből a házasságból származik az anyai nagyanya. A lány az állítás előtti napokban a családi információgyűjtés során tudta meg mindezt, soha nem beszéltek a történtekről. Az állításból kiderült, hogy lelkében az éhen halt déd-nagynéniket képviselte. „Követlek és képvisellek benneteket. Ha ti éhen haltatok, akkor én is” – mondhatta a lelkében nekik. Ennek a fogadalomnak a feloldása után kezdett el fokozatosan enni.

„Megyek helyetted, megyek utánad”

A súlyos és krónikus beteg szülők gyerekei, legtöbbször a beteg apák lányai mennek szívesen az apjuk helyett. „Inkább én, drága apu, majd én meghalok, te maradj” – szól ilyenkor a belső mondat. Vagy menne a gyerek a meghalt testvére után.

A 12 éves anorexiás fiú 4 éves volt, amikor meghalt a másfél éves szívbetegen született kisöccse. Az anamnézisből is tudtuk, ami az állításban markánsan megmutatkozott: az anya legszívesebben utána halt volna beteg gyerekének.  „Féltem, hogy elmész utána, gondoltam megyek inkább én, te maradj”- szólt a nagyfiú belső mondata az anyának. „Megyek utánad én is” – szólt a belső mondat a kistestvérének.

Ez persze csak két példa, írhatnánk még sok másikat is. Minden esetben az a családállítás feladata, hogy megláttassa: bár ezek a fogadalmak szeretetből születnek, nem segítenek, sőt. Az pedig, akitől valaki megpróbálja átvenni a keresztjét, nagy tehernek éli meg ezt a „segítséget” – mert akár él, akár nem, miatta rontja egy másik ember is az életét. Ezért a dinamika napvilágra kerülését követően mintegy érvénytelenítjük a gyereki mágikus gondolkodás szülte fogadalmakat, és a gyerek hiábavaló önfeláldozó „vak szeretetét” felnőtt szeretetté változtatva tisztelettel meghagyjuk a nehéz sorsot annak, akié. Az oldó mondat itt ugyanúgy, mint az anorexiában legtöbbször így hangzott: „Én maradok, veled a szívemben, és csinálok valami jót a te emlékedre is.”

Megyek -maradok mégis - megyek - maradok mégis

Ez a családállítás tapasztalatai szerint a túlevés-hányás egyik gyakori lelki koreográfiája.  A túlevés-hányás gyakorisága és intenzitása mintha hullámzó lenne: vannak időszakok, amikor ritkul a ciklus, van, amikor sűrűsödik. Az állításokból pedig kiderül, hogy a lelkük húzza őket valaki után, aki meghalt. A túlevés-hányás rohamok alkalmával „gyászosan” érzik magukat, mintha elvesztenék az élet és dolgai iránti érdeklődésüket. Majd egy nagy evéssel menekülnek ki a letört állapotból, mintegy megkapaszkodva a frizsiderben, illetve magukba tömik a tartalmát, mint ahogy a felszállni készülő léghajót tartják a földön a homokzsákokkal. Majd a nagy evést újra a kifelé való húzás követi: kiadom magamból azt, ami éltet és a földhöz köt. Hogy valóban a feltételezett dinamika áll-e a tünet mögött, azt abból láthatjuk, hogy hogyan hat az állítás a tünetre. Ez a dinamika a „maradok mégis” komponens meglétében különbözik az anorexia hátterében lévőtől – ott nincs semmi, ami visszatartaná az érintettet. Ezért számít a gyógyulás irányába történő tünetváltásnak az, amikor az anorexia átvált bulimiára.

Ne fogadd el, ami apádtól származik

„Ne fogadd el, amit apád ad” – hangzik a másik gyakori dinamikában a tudattalan anyai üzenet. A bulimiában szenvedők között sokan származnak olyan családból, ahol vagy elváltak a szülők, vagy ahol az apa az anya szemében „nem ér semmit”, vagy „nem elég jó” (sokszor lényegesen keményebb minősítések is elhangzanak az apákról). Az anya azt közvetíti a gyerek felé, hogy csak azt fogadja el, amit ő ad, az a jó minta. Ami az apjától származik, bármi is legyen az, rossz. Így a gyerek az anyja iránti hűségből elfogadja az ételt, aztán az apja iránti hűségből kiadja magából. Így lesz mind a kettővel „igazságos”. Tudnunk kell, hogy a gyerek a lelkében mindkét szülőjét egyformán szereti, még akkor is, ha a viselkedés szintjén az egyik mellé áll, és a másiktól elfordul.  Furcsa gondolatmenet ez – mondhatja az olvasó. Igen, furcsa, de a gyakorlat azt tanítja, hogy nagyon sok esetben igaz. Az oldások pedig, amikor az érintett kimondja, hogy ő az apját is nagyon szereti, hiszen félig belőle van, még akkor is azonnali jobb közérzetet és sokszor hosszabb távon is gyógyulást hoznak, ha ez a dinamika ott hirtelen érthetetlennek tűnik.